A törvény sok területen előremutató rendelkezéseket tartalmaz. Véleményünk szerint a magyar mezőgazdaság már régóta vár egy jó megoldásra ezen a területen. A törvény egy nagyon fontos vívmánya lehet egy olyan széleskörű és finanszírozható veszélyközösség kialakítása, amely valós megoldást nyújthat a gazdáknak a károk korrekt és költség hatékony rendezésében. Mit is értünkk ez alatt? 2011-ig viszonylag kevesen kötöttek növénybiztosítást a gazdák közül, ezért óriási volt a biztosító részéről a biztosítási kockázatok befogadása, a törvény hatálybalépésével a biztosított területek száma nagy mértékben kibővül. Ez lehetővé teszi a kockázatok szétporlasztását az így alkotott veszélyközösségben. Hosszú távon ez a biztosítási díjak csökkenését kell, hogy eredményezze. A törvény segítséget nyújt olyan esetekben is, amire korábban nem lehetett biztosítást kötni a nagy kockázat és a biztosított területek kis száma miatt, ilyen kockázatok a belvíz és az aszály. Jó eséllyel érdemes lesz igénybe venni a zöldség, gyümölcs és szőlő termesztőknek a biztosítók kiegészítő szolgáltatását, mert a korábbi horribilis díjakhoz képes komoly díjcsökkenésre számítunk. Nagyon előre mutató intézkedésnek tartjuk, hogy az állam és a gazdák által az alapba befizetett és kárenyhítésre fel nem használt részét a következő évre át kell vinni. Így a törvény garancia lehet egy hosszútávon fenntartható tőkeerős agrár kárenyhítési alap működtetéséhez, ami pár év múlva az üzleti biztosítókkal együttműködve, akár a költségvetéstől függetlenül is képes lesz a feladat ellátására, akár extrém időjárási körülmények között is. Amennyibe az európai jog lehetőséget ad rá, hasznosnak tartanánk a nagy mezőgazdasági üzemek bevonását is a veszélyközösségbe. Ebben az esetben viszont nagyon kell majd figyelni arra, hogy a kárkifizetés egyenlő legyen és ne billentse a mérleg nyelvét a nagyüzemek felé az erős érdekérvényesítő hatásuk miatt. Tehát ha ezt a lehetőséget megkapjuk az EU-tól, akkor ezen a területen plusz szabályzók beépítésére lesz szükség. Fontos részlete a törvénynek, hogy ösztönzi a gazdákat növénybiztosítás megkötésére. Az ösztönzés nem csak szankciót tartalmaz, hanem támogatást is. Az állam segítséget nyújt a gazdákban a biztosítási díj fizetésében azzal, hogy annak egy részét átvállalja, de a kárkifizetésnél a kár összegének felére tarthat igényt az a gazda, aki ennek ellenére úgy dönt, hogy nem köt biztosítást. A törvényalkotó szándéka nyilván az lehetett, hogy az éves négy milliárdos kockázatkezelési alap mellé bevonja a biztosítók tökéjét is, ezzel jelentősen kiszélesítve a kártérítési lehetőségeket. A rendszer működésének egyik sarkalatos pontja lesz a kárfelvétel és a kárrendezés kérdése. Mivel teljesen új rendszerről van szó ezért erről semmilyen tapasztalatunk sincs jelen pillanatban. Fontos lenne a kárenyhítési alap és a biztosítói kárfelvételt összehangolják, ugyanis, ha két külön kárfelvételi rendszer működik, akkor előre borítékolhatók az anomáliák.
