Az egyik internetes biztosítási alkuszportál szerint komoly áresés is lehetséges; az év végi évfordulóval rendelkezők kötelező biztosításának átlagára jelentősen visszaeshet. |
A 2013. január 1-jei évforduló után a kgfb átlagdíja 15%-kal emelkedett. Tény, hogy mióta a biztosítók évközben is hirdethetnek új tarifákat, azóta összesen 44 alkalommal módosítottak a díjaikon a biztosítótársaságok. Ahogyan az korábban is tapasztalható volt évközben némileg emelkedett az átlagdíj, ugyanis ilyenkor kevésbé figyelnek az autósok a szerződésük évfordulójára.
A biztosítókat is érintő különadó, valamint a biztosítási adó és a hatalmas árverseny miatt így is esik a biztosítótársaságok árbevétele és jövedelmezősége, az életbiztosításokat érintő negatív jogszabályi változások pedig szintén nem segítenek a biztosítótársaságok helyzetén.
Az októberi MABISZ konferencia beharangozásában arról olvashattunk, hogy Dénes Attila, a QBE vezérigazgatója szerint, akár biztosítók vonulhatnak ki a magyar piacról. Erdős Péter, a Generali-Providencia vezérigazgatója rámutatott arra, hogy jelenleg a biztosítási piacon 14 társaságnak van 1%-nál kisebb piaci részesedése, ennek ellenére a piac koncentráció csökkent az utóbbi években.
Mindezek ismeretében azt mondhatjuk, hogy valószínűleg a 2014. január 1. évfordulós kampányban is lehet egy-két olyan biztosító, aki jelentősebb díjcsökkentéssel próbál majd nagyobb piaci részesedéshez jutni. Azonban, ha lehet hinni a biztosítói vélekedéseknek, a jelentős csökkenés talán megállhat, a tavalyi január 1. átlagdíjak oly mértékben alacsonyak voltak, hogy azok már a biztosítói szolgáltatásokra is kihatottak meglátásunk szerint.
A tavalyi kampány 11 ezer forintos átlagdíja és a jelenleg 22 ezer forintos átlagdíj alapján, akár össze is jöhet az 50%-os díjcsökkenés, amennyiben újra a tavaly év végi díjszintre mennek le árban a biztosítók. Kérdés, ha a tavalyi díjszint jönne, hogyan hatna az a szolgáltatásokra, ügyintézésre, kárrendezésre.